Az édes napsugárból nekünk is jár...

Népszava|2017. ápr 22. 07:40

FOTÓ: NÉPSZAVA

Koncz Zsuzsa – címben idézett – dalszöveg részlete az őszbe szürkülő lelkeket biztosan megérintette. Mert az ő korosztálya - a „hetvenkedők” - tömegei kérték, várták évtizedeken át azt az ígért, áldásos napsütést, de mindhiába, mert valahogy mindig elodázódott. (Hányszor hallották: ezt a kis időt, vihart, szelet bírd ki még, hozz áldozatot, aztán majd minden jobb lesz?!) Olyannyira, hogy végül maguk is elhitték, hiába a JÓ-ra várni, az nem jön el soha. S mire ezt megértették, már úgy szólt a sors: a JÓ neked már nem is jár.

A mai hetvenesek, az idős nemzedék derékhada, furcsa kettősségben élik meg mindennapjaikat. Vannak ünnepek, amikor kivételes kegyben részesülnek, köszönettel illetik őket fiatalabb honfitársaik, olykor még a hála hangja is utat tör magának. A korosztály érdemeinek méltatása azonban gyakran álságos, önös érdekek által vezérelt. A „tisztellek azért, hogy ha én is odajutok, engem is tiszteljenek” gondolat mögött megbújó mentalitás oly messze áll a természeti népeknél még fellelhető valódi megbecsüléstől, mint amilyen távol áll egymástól a társadalmi szolidaritás elve és hazai gyakorlata. És vannak a szürke hétköznapok, veszteségekkel, nyűggel, kirekesztéssel, olykor megaláztatással.

1. Napjaink ellenséges megnyilatkozásairól

Idős embernek lenni ma egyre nagyobb tehertétel. Itt most nem elsősorban arról van szó, hogy az életkorral együtt járó fizikai, lelki-mentális megpróbáltatások, anyagi, és szellemi korlátok kikezdik az „öreg” egészségét, hanem inkább arról, hogy a társadalom milyen játszi könnyedséggel mond le az idős ember hordozta értékekről, és nyilvánítja korosabb embertársát feleslegesnek, élősködőnek, haszontalannak, esetleg nyűgnek. Az az öreg, akit „megcsap” ennek az ítéletnek a szele, akit megérint a kritikátlan szembenállás, az olykor megpróbál kitörni a megaláztatásból, demonstrálva a „tudok még használni, ne dobjatok el” keserű meghasonlását.

Hazánkban lassan külön „irodalma” kezd kialakulni azoknak a megnyilatkozásoknak, amelyek az idős társadalmat „bűnösnek” bélyegzik. Frei Tamás ominózus „gondolatébresztő” cikke (Tolvajok generációja, Metropol, 2013. aug. 10.) lassan ötödik éve rendszeresen, újra és újra slágerré válik a neten, a közösségi oldalakon, hol a kortársi döbbenet tárgyát képezve, hol pedig fordítva, az időseket becsmérlő környezetben érvanyagként. Folytathatnám botcsinálta bloggerek uszításainak idézésével is, de inkább a legújabb „szakirodalmat” citálom ide, amely mindent felülmúl: az USA-ban megjelent könyvében (A Generation of Sociopaths: How the Boomers Betrayed America - Szociopaták generációja: Hogyan árulták el Amerikát a baby boom korosztály tagjai) Bruce Cannon Gibney - a negyvenes éveiben járó generáció nevében - hadat üzen a 60-70-évesek korosztályának. Szerinte a klímaváltozástól kezdve a fiatalok munkanélküliségéig a világ minden bajáért ők a felelősek, szociopaták, akik nem ismerik a lelkiismeret-furdalást.

A napjainkat megkeserítő ellenséges megnyilatkozások közepette merek én időskori értékekről szólni? Nos, az egyszer biztos, vannak ilyenek, amelyek nélkül - kis túlzással élve - megállna a világ, ha nem is a nagy, egész, de a mikrokörnyezetünk, családunk életvilága a legtöbb esetben igen. Erről győzött meg az a mintegy 500 fős mintán végzett kutatás, amelyet szövetségünk - épp a pár évvel ezelőtt megjelenő közhangulati támadásokra válaszul - készített, és amely például bizonyította, hogy három nyugdíjasból kettő legalább havi 60 órát tölt családja számára nélkülözhetetlen munkával, gyermekgondozással, főzéssel, betegápolással, beszerzéssel, stb.

De az értékek tárháza ennél sokkal tágabb: a manapság oly ritkán emlegetett együttműködés, az önkéntesség, a munka iránti tisztelet, a takarékosság, a szolidaritás, a kitartás - és még sorolhatnám tovább - oly megkopott értéke ennek a korosztálynak sokatmondó gyakorlatot jelentett, és máig érvényes, követendő igazságot.

2. A hatalom hálójában

Nem segíti az időskori létet a hazai politikai és hatalmi környezet sem. Mindaz, amit a mai hatalom az idős- és a nyugdíj-politikában - de a szociálpolitikában és az egészségügyben is - tesz, vagy nem tesz, az káoszt, bizalmatlanságot és bizonytalanságot, olykor feszültséget kelt a korosztály közérzetében, aminek következtében egyértelműen állíthatjuk: az idős emberek biztonsága veszélyben van ma Magyarországon, számos területen deficit mutatkozik, és a lét-küzdelmekben a legtöbb fronton vesztésre állnak az idős emberek.

Vegyük csak sorba - tényszerűen - ezeket a frontokat:

- Aggodalomra ad okot a nyugdíjrendszer állapota. Viták szólnak arról, meddig tartható fenn a mai állapot, meddig finanszírozható a nyugdíjak kifizetése a mai rendszer szerint, a felosztó-kirovó metódus alapján, amikor jönnek a Ratkó-korszak nyugdíjasai tömegesen, magas (jogszerű!) induló nyugdíjjal, a fiatalok pedig elmennek. Mindemellett szégyenteljes nyugdíjemeléssel kompenzálják csupán azt, amennyit romlott a pénzünk.

- Veszteségként éljük meg a társadalombiztosítás lényegi felszámolását, az alaptörvényből való kikerülését.

- Nem sok jót ígér, hogy az átszervezések részeként megszűnt az ún. nyugdíjkassza. Ugyanis a járulékok már nem ebben a „kaszában” gyűlnek, hanem adó formájában bekerülnek a „nagy kalapba”. Mint egyfajta adónem - bármikor átírható, átalakítható a mértéke, a beszedés módja, és nem kötelez semmilyen ellenszolgáltatásra, pláne nem állami felelősségvállalásra. És mi erről azt halljuk, hogy biztonságot ad és kiszámítható a rendszer!

- A problémák jelentős körét hordozza a szociális ellátórendszer, ahol ma már szinte mindenért fizetni kell. Nekünk, vagy már a gyerekeinknek is. Az idősotthoni ellátásért, a házi gondozásért. (Félre ne értsék, a fő gondot nem az jelenti, hogy fizetni kell az ellátásért, hanem az, hogy nem ez volt az élet-ígéret.) Egyébként pedig miféle időskori biztonságot jelent az, ha valakinek arra kell várnia, hogy kihaljon egy másik ember az otthonból, hogy neki jusson férőhely?

- Az egészségügy állapotát csak éppen megemlítem, mert túl hosszasan lehetne sorolni a gondokat, amelyek leginkább az idős társadalmat érintik. Tudják, az orvoshiányról, a várólistákról beszélek, meg például az időseket szándékosan a sor végére soroló mentalitásról.

- Van itt egy látszólag kisebb feszültség: a város és a vidék, kelet és nyugat ellentéte, vagy inkább úgy fogalmazok: az ott élők életviszonyai közötti óriási jövedelem különbségek. Az, hogy ki, hol éli idős napjait az országban, nem jelent egyenlő esélyeket sem jövedelem, sem ellátás tekintetében, és a probléma tovább sokszorozódik abból adódóan, hogy az időskori mobilitás szinte megoldhatatlan.

- Nem hagyhatom ki a felsorolásból a civilség elleni támadások megemlítését. Azzal a tudattal kell végeznünk önkéntes, ingyenes érdekvédő munkánkat, hogy hamarosan az irántunk való bizalmatlanság odáig vezet, hogy a zsebünkben, a pénztárcánkban fognak kutakodni.

- Itt kell megjegyeznünk a korosztályos érdekvédelem nagy deficitjét: az Idősügyi Tanács működésének megszűnését.

- Végül a sorban egy nagy veszteségről hadd szóljak: a demokrácia deficitjéről. Viszonylag újkeletűek azok az elképzelések, amelyek az idős emberek választójogának csorbításáról szólnak. Most olvastam: aki egész életét egy kertészetben a virágai gondozásával töltötte, ne akarja megítélni az ország makrogazdasági mutatóit. Ne adjunk neki lehetőséget a döntésre! Felháborító!

3. A társadalom hálójában

Tudósok évtizedekkel ezelőtt vizionálták: az idősödő társadalmakban az idős ember önrendelkezését egyre inkább korlátozni fogják, és ebben a helyzetben el kell döntenie az embernek, mit választ: hagyja, hogy útja egy modern Taigetosz felé vezessen, vagy inkább megpróbálja saját kezébe venni sorsának irányítását. Nem csak magáért, hanem kortársaiért, és az utánuk jövőkért. Szerintem ezzel a döntéssel nagyon időszerű most foglalkozni.

Környezetünk gyakran esik abba a hibába, hogy - olykor jó szándékkal, de gyakran szándékosan - hátrányos megkülönböztetésben részesít minket. Csupán a korunk okán szavakban, vagy cselekedetek által ítéltetünk meg - kárunkra - munkahelyünkön, lakóhelyünkön, családunkban, az egészségügyi intézményben, vagy a médiában. Számunkra sem lehet közömbös, hogy ráleljünk: mi okozhatja, hogy a társas környezetünkben egyre inkább utat tör magának az életkor szerinti negatív diszkrimináció, mai fogalommal élve az "ageizmus"?

A mostanság napvilágot látott írások közül számomra Einspach-Tisza Kata, az ELTE Pszichológiai Doktori Iskolájának kutatója elképzelései (A pánikról, az előítéletekről, a stigmákról és az élhető öregkorról) a leginkább elfogadhatóak. Az ő meglátása szerint a hátrányos megkülönböztetést alkalmazó egyént a haláltól, az elmúlástól való saját félelme inspirálja. Nagyban hozzájárul a közgondolkodásban tapasztalt fiatalságkultusz, és teljesítmény-kényszer (amelyben értelemszerűen gyakran alulmarad az idős ember), a gazdasági kiszolgáltatottság, a fiatalabbak részéről mutatkozó megelőzési vágy, vagy az egzisztenciális pozíció megszerzése iránti vágy, de az időskorral kapcsolatos előítéletek (pl. az öregség=betegség, fogyatékosság, halál) és félreértések is sok kárt okozhatnak.

Pedig - és ezt egy ilyen elkötelezett írásban fontos idézni - a Yale Egyetem 2002-es kutatása szerint átlagosan 7,5 évvel tovább élnek azok az idősek, akiknek pozitív énképük van, akiket nem diszkriminatív környezet vesz körül, s ezért nem kell folytonos harcban lenni a környezetükkel, vagy éppen beletörődni a sorsba. Akarjuk? Akarják? Érdemes? Így?

4. A történelem hálójában

A ma idősei magukon viselik a történelem nyomát is, annak minden jó, de inkább minden rossz következményével együtt. Én magam épp „lekéstem” a nagy világégést, és a forradalmat, bár amikor tanultunk róla, még nem így hívták. (Hányféle múlt is van?) Viszont a fülembe csengenek a kortársak közti „nagy öregek” szlengjéből való mondások háborúkról és bombázásokról, menekülésről és újjáépítésről, no meg a vékony borítékról, vastag adóról, a vidám barakkról, a szamizdatról, a hangulatjelentésekről és a Gorenje-túrákról. Nem tudom, és nem is akarom mindazt felsorolni, amit erre a generációra mért a történelem. E helyütt csupán annyit, amit legtöbbször megfogalmaznak, s aminek ma különös jelentősége van: a gondok elől annak idején nem elmenekültek, hanem megoldották: újjáépítették az országot, amelyet aztán jórészt eladtak a fejük felől, és amelyből aztán nem ők, nem a nagy többség gyarapodott. Ezt a tényt ők a nemzet nagy adósságaként fogják fel.

Azok, akik megéltek világégéseket, és láttak több rendszert is működni, minden hibájukkal együtt, tudják, hogy mit kockáztatnak, tudják, hová fajulhatnak a dolgok, hogy minek mi lehet a következménye, és ez a döntés felelősségére is figyelmeztet. Vétkes könnyelműségnek tartom ma, hogy az idős embereket nem hívják a hatalomba, hanem inkább taszítják! Az idős ember a politika-csinálásban olyan lehetne, mint egy élő felkiáltójel!

5. Bűneink?

Hosszabb ideje, már vagy 15 éve végzem önkéntes munkámat az idős-mozgalomban, és kezdetektől fogva megfigyeltem azt a jellemző időskori mentalitást, amit a meghunyászkodás szóval tudok legjobban jellemezni.

Egy jellemző történetet mesélek el. Az Idősek Világnapja tiszteletére meghívott az osztrák nyugdíjas szövetség Bécsbe, ahol a városháza átalakult Szenior Centerré, minden iroda kínált valami elfoglaltságot, tanított valami újat, kezdve a nordic walkingtól, a számítógép használaton át, a bridzsig. Aki akart, szórakozott, aki akart tanult, barátkozott, de mindenképp tett valamit - aktívan. Másnap itthon volt ünnep, 2000 nyugdíjas egy nézőtéren ülve meghallgatta az ügyeletes szubrettet, majd két pogácsával a zsebében, és egy ajándék törölközővel hazavonatozott. Hogy ő mit tett? Hallgatott. Semminek nem volt aktív részese. Amikor megkérdeztem őket, hogy elégedettek-e ezzel a programmal, a válasz az volt, hogy legalább gondoltak ránk.

Ebből a történetből is jól érzékelhető a mentalitás: beérjük mi ennyivel, köszönjük, hogy egyáltalán eszetekbe jutunk. Majd: köszönjük, hogy élni hagytok.

Nos, én itt látom a legnagyobb bűnt, amit elkövettünk: hagytuk, hogy így legyen.

6. Lázadásaink

Nyugdíjas szövetségünk múltja és jelene nagy becsben tartja mindazt, ami az időskor életvitelében nóvumot, innovációt eredményez, és ami a modern kor kihívásaival szemben a korosztály sikereit idézi. Apró kis lázadások sorára gondolok, hogy sítáborokat szerveztünk, vagy tőzsdei ismereteket oktattunk. De meggyőződésem, hogy messze alulteljesítünk lázadás tekintetében.

Azt mondják, a forradalom a fiatalok műfaja. Én pedig azt vallom, hogy az idősek társadalmának is meg kell vívnia azt a csatát jogos jussáért, a kiérdemelt méltó, biztonságos időskorért - a sajátjáért, és az utána jövőkéért –, amelyet megkövetel egy becsülettel ledolgozott életút.

U. I.: A generációk szolidaritása európai napjának - április 29. - apropójából azért írtam le gondolataimat, hogy lássák az utánunk jövő, fiatalabb generációk, milyen öreg-sors vár rájuk, ha hagyják. Milyen küzdelmeket kell megvívniuk majd, ha nem vívják meg elődeik – helyettük is? És talán azért is, hogy ki-ki világosabban lássa: az áldott napsugár, amire mindannyian vágyunk, néhányunktól nagyon-nagyon távol van.

Némethné Jankovics Györgyi, a Nyugdíjasok Országos Szövetsége elnöke

A Népszavában megjelent cikkre2017.04.29.ig ezek a kommentek érkeztek.

7 hozzászólás
 

Éva Takács · 

Itt dolgozik: Nyugdíjas

summa, summárum, én is hetvenkedem, pedig nem ilyen öregségről álmodtam! megvan a a mindennapi napsugaras életem, amikor unokáimra gondolok, akik nem élnek ebben a csodálatos országban! hál istennek!!! ez nekem a mindennapi öröm forrása!!! napsugaraim a szürke hétköznapokban!-oszt jó napot!!!

Tetszik · Válasz · 2 · 2017. április 22. 8:32

Ferencné Zsirke

Betöltöttem a75-öt, 2hónapja halt meg a párom akivel 56 évi házzasságban éltünk, a Balatont csak képeken láttam, mindig inkább lemondtuk a 2 fiunk javára, hogy ha nekünk nem telett legalább nekik legyen jó. És most 6évig ápoltam a párom alzheimeres volt stb. szerettük egymást , és most itt vagyok egyedül segítségem alig akad, a fiaim ,unokáim élik a maguk kis életét, néha felhívnak, hogy vagy Mama azonkívül semmi ,öreg vagyok beteg stb .remélem nem kell sokáig várnom, hogy a párom után menjek..Bocs. ha sokat panaszkodtam.

Tetszik · Válasz · 2017. április 23. 11:54

Pillan Laszlo · 

Jedlik Ányos Gépipari Technikum

A negyvenes-ötvenes "fiatalok" az idősebbeket teszik felelőssé minden bajukért.
Aztán pl. a világ legnagyobb demokráciájában rohannak "két vén hülye" közül választani. Hm..

Tetszik · Válasz · 2017. április 25. 11:48

János Klapcsik · 

Nagymaros

EZ az írás nem kimondottan egyéni sérelmekről szól ,inkább általános és jellemzően igaz !Persze minden öregnek van salyátos egyéni panasza, igaza, de már inkább csak vágyakozása. az utódok hozzáállása elsősorban tőlünk nevelőiktől függ !Sok példát lehetne erre hozni . A téma kimeríthetetlen .Már 80-on túl rendületlenül bízom a jövőbe hogy a fiatalok megteremtik nekünk és maguknak is a megélhetés egyre jobb lehetőségét, a derűsebb, jobb életet !

Tetszik · Válasz · 1 · 2017. április 25. 13:34

Tibor Lukács

Eza nő enyi hülyeséget leirni hol él a holdon Ma falukba orvosho hordják az időseket f alugondnoki autóval gyógyszert ki váltják ebédet hordonak nekik kitakarittanák nálukIstáló ablakon lát amielég pókhálós és bogárszaros

Tetszik · Válasz · 2017. április 25. 13:43

Margit Rátesi · 

Politikai Főiskola

Nem látom ilyen sötétnek a hetvenesek helyzetét (pár hónap múlva elérem - ha megérem). Persze, mindig vannak, akik felülnek egy divatnak, nekik mondom: próbáljanak elhelyezkedni, esetleg szakmát váltani 35-40 éven felül! De a világ nemcsak az infantilis, dacos kamaszoké - legyenek azok akár ötvenen felüiek. Hallok most is 40-50 éveseket úgy beszélni, mint viktoriánus vaskalapost, vagy egy valahai falusi bírót. A kor nem érdem - közhely, de igaz. Ezért nem kell, hogy a koromért tiszteljenek. Az biztos, hogy hálás vagyok a sorsnak, hogy egy nyugodt, egyet-egyet lépő életem lehetett, és én is aggodalommal figyelem a gyermekeim-unokám sorsát. Dumálhatok persze, de már nekik kell megküzdeniük mindezzel - csak remélhetem, hogy jól használják, amit tőlem, meg másoktól tanultak.
Még egy: törődnek velünk? Inkább egy példa. Anyukám élete utolsó hat évében súlyos betegséggel küzdött: műtétek, nehéz fizikai körülmények. De élvezet volt meglátogatni: soha nem az általa átélt fájdalmakat panaszolta, soha nem hándálta föl, hogy hány napja-hete nem látott. Viszont szívesen mesélt régi időkről, a faluról, ahol felnőtt, a fiatalkoráról, hogy szerettek Apámmal a Nemzeti Szálló éttermében vacsorázni, a vidéki kovács nagyapámról, aki nyolc gyereket nevelt föl, igazi családfője volt a nagy családnak. Vidám és kevésbé vidám történeteket rokonokról, szüretekről, búcsúkról. Máig irigyelnek ezért az unokatestvéreim. Sokszor szóvá tették: miért várom, hogy "kiszolgáljon", ő főzze meg a kávét és tegye elém. Évek óta nem iszom kávét napközben - de kivártam, hogy elém tegye. Olyan örömmel sürgött-forgott - már ahogyan ereje engedte -, egyszer még a kedvencemet is megfőzte mire mentem. Szükségem volt Rá, és neki is szüksége volt rám. Talán ezt kellene megértenünk.

Tetszik · Válasz · 1 · 2017. április 25. 15:12

Eva Hedvig Nagy · 

Nincs

Én inkáb azt veszem észre,hogy nem igazán becsülnek meg bennünket.Természetesnek tartják a segítségünket/nyugdíjas éveinkben otthon "dolgozunk".

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::: 

 Ébresztő!

(Támad a populista demagógia.)

Kedves Nyugdíjas Társaim!

Bizony már elkezdődött a kampány!

Egyre másra kapjuk a megválaszolandó kérdőíveket, a köszönő leveleket, hallgatjuk a „mantraként”a többször elismételt szólamokat, hogy azok a tudatunkban rögzüljenek  és a nevünkben írt felhívásokat, nyilatkozatokat.

Hirtelen fontosakká váltunk!

Kapkodjuk fejünket és sokszor nem értjük, hogy mire jó mindez ?

Pedig, ha csak egy kicsit belegondolnánk a kapottak, a hallottak tartalmába, az azokban rejlő ellentmondásokba, a megvalósításuk esetén várható következményekbe, bizony hamarosan rájönnénk a módszer az igazi, valódi céljára.

A velünk, a nép tömegével alkalmazott, felsorolt politikai praktikák, módszerek nagyon régi keletűek. Még az ókorból származnak és nagyon hatásosan alkalmazták –évszázadokon keresztül- a politikusok a nép, a tömeg megnyerésére saját céljaik elérése érdekében.

Mit is jelent ez a kifejezés: populista demagógia?

Populizmus szó latin eredetű, jelentése:/ Idegen Szavak Gyűjteménye/

„Az az irányzat, mely nem a politikai elit,hanem az átlagember érdekeit(kedvenc) tartja szem előtt.” „A populizmus „elit” elleni társadalmi felfogás.”

Dr.Drábik János szerint  a„ populista mozgalmak és vezetőik a hatalom visszajuttatását ígérik a kirekesztett tömegnek. ..A populizmus lehetett a XX.században baloldali és jobboldali.

Tekintélyelvű populizmus , amely a rendet, a nemzeti egységet és az engedelmességet helyezte középpontba. A tekintélyelvű populizmus az elszegényedett és megalázott tömegekre alapozta politikai  törekvéseit, s így kívánt kellő támogatottságot szerezni magának. A nacionalizmus szorosan kapcsolódott a populizmushoz. Egyes populizmust bírálók szerint a nacionalizmus túlhangsúlyozása a közemberek ösztöneit, óhajait és sérelmeit próbálta kihasználni a maga javára.”

Demagógia jelentése:/ Idegen Szavak Gyűjteménye/

 Demos  görög szóból vezethető le, amely népet , a demagóg pedig népvezért jelent. „Népámító, felelőtlen izgató. Olyan ember ,aki tetszetős,de hamis érvekkel vezéri szerepet, vagy népszerűséget hajhász.”/Tudományos és Köznyelvi Szavak M.  /

„A demagógia görög szó népvezetést jelent.

A politika és a politológia által gyakran használt (retorika) mód,, mely érzelmekre és előítéletekre próbál hatni akár fogalmak, történések összemosása, akár csúsztatások, részigazságok hangoztatása árán is. Általában népszerű…

Leginkább előítéletes személyek fogékonyak rá.

Eszközei:

- összehasonlíthatatlan tények összehasonlítása(saját megjegyzés:ez csúsztatás)

- hamis szaktekintélyre való hivatkozás

- (Démonizálás)- politikai ellenfél veszélyként való beállítása

- oda nem illő tények hangoztatása(saját megjegyzés:ez csúsztatás)

- érzelmi befolyásolás

- hamis dilemma – aki nem velünk, az ellenünk Goebbelsi propaganda”/Politikapédia/

„Demagógia a politikában tudatos félrevezetés(manipulálás) hatásos eszköze”/Tudományos és Köznyelvi Szavak M…/

Az ismertetettek alapján összeáll a populista demagógia lényege,amely:

-          nem gondolkodó, egoista ösztönlénnyé teszi az embert,

-          a tömeg akaratbefolyásolásának hatékony eszköze

-          egy irányba terelhető a tömeg

-          a bűnbak teremtés, a megosztás, a társadalmi rétegek közötti feszültségteremtés és így a hatalomgyakorlás hatékony eszköze

Tudom, hogy a mai magyar nyugdíjasok többsége:

 -Minden az életüket, biztonságukat és  a társadalmat, gazdaságot érintő kérdésekben, nyilatkozatok összeállításánál  elvárják az előzetes egyeztetést a nagy nyugdíjas szervezetekkel és szakértőkkel.

-A magyar nyugdíjasok józanok, felelősséget éreznek az egymás mellett élőkért, különböző korosztályokért, kisebbségekért,hátrányos helyzetűekért és  a társadalom békéjéért.

-Nem akarnak diszkriminalizálni és feszültséget teremteni a nyugdíjasok és a társadalom rétegei között.

-A munka-, a befizetésalapú nyugdíj mellett elkötelezettek. Igazságosnak tartanák azonban- a gazdaság teljesítményétől függő-svájci indexálást. Ez jobban szolgálná az aktív keresők és a nyugdíjasok közötti feszültség enyhítését és nem nőne évről évre az „olló” a nyugdíjasok és az aktívak között.

-Ki kell vezetni a nyugdíj kasszából a nem járulék befizetésen alapuló nyugellátásokat, járadékokat.

-A szolidarításon alapuló szociális ellátást-a rászorultak részére- nem a nyugdíjkassza terhére kell megoldani.

-A külön jutalomnak a „13-ik havi nyugdíjnak” nincs alapja, amellett igazságtalan  és társadalmi feszültséget teremt, amikor most a társadalomban a megbékélésre lenne szükség.

(A bevezetésével nagyon jól érvényesülne a régi hatalomgyakorlási elv: OSSZD MEG ÉS URALKODJ RAJTA!)

Irányunkban a jövőben  a megkeresések, ígéretek  egyre  sűrűsödni fognak. A populista demagógia eszközeit a szavazók szavazatának megnyerése érdekében többen be fogják vetni!

 Józanságot, igazságosságot, gondolkozást és reális mérlegelést kívánok döntéseitekhez!  

Gondolkozzatok!

2013. augusztus 20.

Véghné Reményi Mária

Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége

elnök

....................................................................................................................................................................

 Igazak voltak!

Főhajtás  a II. Világ Háború  ismeretlen, segítő hétköznapi embereinek emléke előtt!

Olyan az átlag hétköznapi ember, hogy a rohanó mindennapok között csak a hírek fő címeit nézi meg és a szörnyűségeket bemutató képeket és cikkeket, a hozzá hasonló kis emberekkel történtek és események nem hozzák lázba a többséget.

Sokan –gondolkozás nélkül - elfogadják a média által manipulált híreket, nem vizsgálják a valóságtartalmát!

Ez a populista demagógia terjedésének nagy biztonságot ad.

A rivaldafényben tündöklő, magamutogató extrovertáltak az ismertek és a sztárok, a velük  történt események hír értékűek! Ők a mai harsány világ ideáljai.(Hivatkozás: Susan Cain: Csend – A hallgatás ereje egy harsány világban/

A csendes, dolgozó és másokon segítő introvertáltak pedig csak  teszik a dolgukat humanista meggyőződésük és belső elkötelezettségük szerint.

Ők nem érdekesek a társadalom számára, nem is emlékeznek rájuk pedig ők jelentősen hozzájárulnak történelemhez, az emberiség fennmaradásához és  a fejlődéshez.

Pedig számos ilyen csendes, tartózkodó, visszahúzódó embernek köszönhetünk nagy találmányokat, örökérvényű irodalmat, zeneműveket:

Példaként csak néhányat: Isaac Newton. Albert Einstein, Frederic Chopin, Marcel Proust, George Orwell, W.B. Yeats, Steven Spielberg.

Hát bevezetésként csak ennyit!

A szörnyű II. Világháború  - az akkori idők kialakult politikai viszonyai és a magyar vezető, zömmel extrovertált politikusainak – helytelen döntései, revizionista populista politikája miatt - a magyar lakosság  és közkatonák szörnyű tragédiájához vezetett, sok ember felesleges halálát és nyomorúságát okozta.

Voltak azonban akik csendesen, propaganda nélkül próbálták menteni az üldözötteket, segíteni a bajba jutott embertársaikon vallásra, fajra való tekintet nélkül.

Ők azok a gondolkodó, csendes, magányos introvertáltak, akiknek emléke előtt szeretnék tisztelegni, hasonlóan mint a DONI FOTÓS című könyv és Reményi József –Kórházvonattal a Don kanyarban című fotókiállítás teszi.

IGAZAK voltak, mert sokszor saját életük kockáztatásával:

-      a deportálandó üldözött embertársaikat mentették meg,

-      segítették a háború alatt hétköznapi életben a sárga csillagot viselő állampolgárok,munkaszolgálatosok életét( támogató kísérettel, élelemmel, nekik szánt adományok célba juttatásával stb),

-      élelmet adtak a frontvonal mentén élő és éhező orosz, ukrán és lengyel lakosságnak,

-      gyógyították a sebesülteket és az ellenség lakosságát is legjobb tudásuk és lehetőségük szerint.

-      tisztelgés  a frontot járó 12 kórházvonat névtelen szanitécei, önkéntes, vöröskeresztes ápolónői,tartalékos tiszti állományban lévő orvosai, gazdasági tisztjei és egyéb segítők(fűtők. szakácsok, stb) előtt.

-      tisztelet mindazoknak akik az elvadult háborús körülmények között is humanistaként viselkedtek.

-      tisztelet mindazoknak,akik segítették a háborús romok

    eltakarítását és segítették a normális emberi körülmények

    megteremtését.

Tisztelet minden csendes segítő, jó szándékú, ismeretlen introvertált embernek!

Budapest 2016. május 13.

Véghné Reményi Mária

..................................................................................................................

 GONDOLATOK A KÖZÖSSÉGRŐL

Évezredek óta az ember közösségben él és érzi jól magát. Pedig amióta a „homo sapiens” él a földön állandó vitát jelent az emberi közösség különböző formáinak (család, házastársi, párkapcsolat, baráti, vallási és adott céllal létrejött közösségek) megítélése és alkalmassága az emberi életben.

A fel-feléledő, lezárhatatlan viták oka az  egymásnak feszülő, alig kibékíthető ellentét az egyén és a közösség érdekei között. Pedig évezredek tapasztalatai bizonyítják, hogy valamilyen közösséghez való tartozás az egyén számára bizony létkérdés,mert az biztonságot, segítséget jelent az embernek!

Nagyon kevesen tudják elviselni hosszabb távon a magányos „remete” életet.

Robinson élete is Péntekkel vált elviselhetőbbé.

Az egyéni és a közösségi érdek  egymás mellett élésének biztosítása csak állandó odafigyeléssel, kompromisszumokkal,  a két –sokszor ellentétes- érdek állandó, folyamatos  egyeztetésével, karbantartásával tartható fenn!

 Az egyénnek –a közösséghez való tartozás miatt - bizonyos egyéni szempontokat háttérbe kell szorítani, de legalább is korlátozni kell.

 Az adott közösségnek – közösséghez való tartozás mellett - pedig biztosítania kell az egyén viszonylagos függetlenségét!

 A jó és tartós közösségekben az  összetartozóknak mindig meg kell találni   azokat a közös, fontos, elsőbbségi érdekeket, amelyek megteremtéséhez, fenntartásához  érdemes korlátozni az egyénit!

Bizony nehéz az egyeztetés különböző korú és mentalítású emberek között, még akkor is, ha jól meghatározható közös szempontok szerinti megállapodás fűzi össze őket.

Mindenkinek el kell dönteni a közösségi érdek és a közösség érdekében, hogy érdemes-e korlátozni a sajátját?

Ez a folyamat állandó mérlegelést és kontrollt igényel az embertől. Így az egyén véleménye, a helyzetének megítéléséről időről -időre – a körülmények hatására – változhat, illetve módosulhat.

Hiszen változhatnak az egyéni életkörülmények és sokszor a korábban prioritást élvező szempontok háttérbe szorulnak, a kevésbé fontosak jelentősége megnő pld hirtelen betegségnél stb.

Az egyén felvállal egy közösséget elfogadva annak céljait, szempontjait, de a közösség is elfogadja az egyént, ha annak személyes érdekei nem károsítják a közösséget!