Novemberi kép .

Csodás színben pompáznak a lombok,köztük az őszi szél dúdolva jár.

Madár rajok röpülnek. Ki most érkezik,más messzire száll.

Egy dolmányos varjú elszántan püföl  egy diószemet. 

Ő egész évben itt lakott, most várja a telet.

Rigó, szarka ugrál. Már kevés a bogár.

A betonrések között a fürge gyík se jár.

De nyílnak még virágok itt, meg ott.

Hősiesen várják a közelgő fagyot.

Még kellemesen süt a nap, de ha a köd leszáll,

Szürke takarójától semmit se látni már.

2020-11-03

Pablényiné Piroska

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Idősek világnapja

Szeptember végén megszökik a nyár.

Az égen sok borongós felhő jár.

De mi juszt is csak nevessünk rajta

Hiszen ma van az idősek világnapja.

Aggódnak értünk, el ne kapjuk a koronát,

Hogy mielőbb ölelhessük az unokát.

Vigyáznak ránk, és vigyázzunk magunkra

Mert ma van az idősek világnapja

Sok a kötöttség, szorongás, félelem,

De minden elmúlik egyszer, a rossz se végtelen.

Lazítsunk hát, legyünk derűsek, bizakodók.

Töltsük vidáman ezt a világnapot.!

2020-09-26

Pablényiné Piroska

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Vihar koncert

Hallgatom ahogy a vihar zenél.

Vonósok zúgása a szél.

Fényeffektus  a villám, ahogy lecsap,

Döng mint az üstdob , mikor mindent belead.

Aztán kopog az eső, mint ütőhangszerek,

Közben folyton hallom a szelet.

És mire a műsornak vége,

Szivárvány kúszik fel az égre.

A karmester  mindent leint.

Ragyogó nap süt megint.

2020-06-14

Pablényiné Piroska

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Felhők

Elmúlt a szürkeség, felragyogott a fény.

Érdekes felhők kószálnak az ég peremén.

Imádom bámulni a fellegeket.

Ismeretlen világból hoznak üzenetet.

Hol állatformát öltenek, hol olyan mint egy hajó.

Az ég kék tengerén utazni volna jó.

De egyszer csak feltámad a szél,

Néhány felhő gyorsan útra kél.

Egy percre eltakarja a napot,

Azután vígan tovább robog.

Ilyenkor árnyak tűnnek fel a domboldalon.

Az ott egy sárkány, arrébb egy malom.

Közben fenn az égen változik a kép.

A sok felhő között egy nyílás van épp.

Mintha egy szem lenne. Az Isten letekint.

Nézi, mit művelnek az emberek megint.

Eltűnik a nyílás, beborul az ég

Villám csapkod, esik, potyog a jég.

Majd újra megbékél, kisüt a nap.

A sok furcsa felhő szerte szalad.

2020-06-01

Pablényiné Piroska                   

Sorba állunk a patikánál a napfényes tavaszban.

Bőven betartjuk a két métert és mindenkin maszk van.

Mivel fáj a lábam, egy közeli padra ülök,

Míg jó félóra múlva végre sorra kerülök.

Addig élvezem ahogy a nap simogat

És a parkban nyíló csodás virágokat.

Egy ifjú tulipánfa  bontogatja rózsaszín szirmait,

Odébb egy mahónia bokor sárgásan virít.

Íriszek, tulipánok, aprovirágú futók a fű között.

A tavaszt nem zavarja a vírus, pompás díszbe öltözött.

Szinte tapintható a csend, a nyugalom.

Szél suhan át a zöld domboldalon.

S míg mi szomorúan számoljuk a halottakat,

A természet a maga útján békésen halad.

Istenem segíts! Csak vége lenne már !

Mire ide ér a hosszú-forró nyár.

2020-04-17

                 látok,

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Tavasz volt akkor…

Tavasz volt akkor, épp rügyfakadás

Zenélt- zenélt a harmonikás.

Egy lelkes kis csapat összefogott,

És nyugdíjas klubot alapított.

Idejöttek mind, akik társra vágytak,

Itt testvérként egymásra találtak.

Könnyül a teher, bút-gondot megosztva,

Egymást segítve, mindig összefogva.

A hétköznapok ünneppé lettek

A megterített asztalok mellett,

Szólt már a nóta, volt víg kacagás

Huszonöt év, Istenem hogy elszállt.

És, hogy évek egymás után jöttek,

Közülünk sajnos, sokan elköltöztek.

Most néznek le ránk az égi ablakokból,

S mosolyt küldenek a csillagokból.

Sírjukon nem hervad el a virág,

Gondozza mindig sok hű jó barát.

Égő gyertyáknak lobogó lángja,

Békességet visz a mennyországba.

Most ősz van sárgul már a határ

De a szívekben megmarad a nyár.

Lehet akármilyen kietlen a táj,

Itt a klubban melegség vár.

Fogjátok egymás kezét szorosan

Érezzétek jól magatok a klubban !

Deres hajú „ Szép korúak „ vagyunk már,

Szeretettel, békességgel éljünk hát.

/ Takácsné Csente Julianna Tatabánya/

..................................................................................................................................................................................................

Jó tanács

Ha elfáradtál, mert elmúltak az évek,
Ne csüggedj, keress a korodnak megfelelő szépet.
Ami mellett fiatalon elmentél rohanva,
Most ráérsz megnézni, botra támaszkodva
Nevess, szeress, a bajt soha ne keresd,
Örülj a mának, holnap már rosszabb is lehet.
Keress barátokat, bánatodat oszd meg.
Ha osztasz bármit is, egyre kevesebb lesz.
Soha ne hidd, hogy sorsod a legrosszabb,
Mindenki magát hiszi a legnyomorultabbnak.
Légy vidám - mert teljesen mindegy -
Az élet úgysem áll meg, és úgy sokkal könnyebb.
Ne sajnáld magad, légy arra büszke,
Sok mindent átéltél, és mégsem tört össze.
És mert visszahozni semmit sem lehet,
Fogadd el így, és élj emberhez méltó, derűs életet.

Köszöntő

Egyedüli gyerek voltam,

barátokra, társra vágytam.

Iskolában, munkahelyen, 

itt is, ott is rátaláltam.

Van, ki pénzt gyűjt, kocsit, telket, 

mások barátokra leltek.

Én így tettem, s örömömre

sok jó barát van körömbe.

Nyugdíjasként is kerestem

Egyesületi tag lettem.

Kirándulunk, énekelünk,

előadásokra megyünk.

Húsz éve, hogy megszületett,

létre jött az Egyesület.

Sokan közben eltávoztak,

újak hozzánk csatlakoztak.

Örülünk, hogy itt lehetünk,

nyugdíjasok, gyertek velünk!

Dolgoztunk már sok - sok évet,

tartogat még jót az élet.

Köszöntöm a résztvevőket,

minden tagot és vendéget.

Van itt egy - két alapító,

köszöntse őket énekszó.

Ziegler Mária

Szádeczky-Kardoss György

Nincs időd  

Szoktál-e néha meg-megállni,

És néhány percre megcsodálni

A zöld mezőt, a sok virágot,

Az ezerszínű, szép világot,

A dús erdőt, a zúgó fákat,

A csillagfényes éjszakákat,

A völgy ölét, a hegytetőt?

Nem, neked erre nincs időd!

Szoktál-e néha simogatni,

Sajgó sebekre enyhet adni,

A hulló könnyeket letörülni,

Más boldogságán is örülni,

Meghallgatni, akinek ajka

Bánatra nyílik és panaszra,

Vigasztalni a szenvedőt?

Nem, neked erre nincs időd!

S ha est borul a késő mára,

Készülni kell a számadásra,

Mérlegre tenni egész élted,

Tettél-e jót, láttál-e szépet,

És nincs más vágyad csupán ennyi:

Nem rohanni, csak ember lenni,

Hiszen már látod a temetőt!

De most már késő!... Nincs időd!

Várnai Zseni

ÉVEIM

Amikor negyven éves lettem,
nagyon sokalltam ezt a számot;
egy évecskét hát letagadtam,
hosszabbítván az ifjúságot.

Nem tudtam akkor, mily parázslón
ifjú, aki csak negyven éves,
s magamat csalva ragaszkodtam
ahhoz az egy ellopott évhez.

Mikor azután ötven lettem,
 de csak negyvenkilencet mondtam,
ma már tudom, én balga lélek,
akkor is még, mily ifjú voltam.

És egyre szörnyűbb évek jöttek:
milliók haltak, ifjan égtek...
nem számoltam már életemmel,
mindegy volt már: mióta élek.

Mindegy volt már, hogy meddig élek,
 sorsom a messzi csillagokban, 
harcoltam, írtam? árva lélek,
egy elvadult embervadonban.

Hány év repült el így fölöttem,
lehetne száz, vagy ezer év is,
volt úgy, hogy majdnem összetörtem,
aztán szívem föléledt mégis.

Élek, mint ősi tölgy az erdőn,
évgyűrűimmel megjelölve,
s lombkoronás, magas fejemmel
zúgom a dalt, tán' mindörökre!

Mama miért?

Mama miért sírsz? - kérdezi a kisfiú az édesanyját:

Mert én nő vagyok - válaszolta az asszony.

Ezt nem értem! - mondja a kisfiú

És ezt soha nem is fogod megérteni. - válaszolta gyermekét átölelve az anya.

Később megkérdezte a fiúcska az édesapját is:

Papa, miért sír a mama látszólag minden ok nélkül?

Minden nő ok nélkül sír. - Ez volt minden, amit az apa válaszolt.

A fiúcska felnőtt férfi lett, és még mindig kereste a választ,

vajon miért sírnak időközönként a nők.

Egyszer megkérdezte a Legfelsőbb Hatalmat:

- Mondd Atyám, miért sírnak a nők olyan könnyen?

Az Atya elgondolkozva válaszolt:

Amikor a nőt teremtettem, valami különlegeset alkottam.

Oly erőssé tettem a vállát, hogy a világ terheit elbírja,

mégis oly gyengéddé, hogy vigasztalást is tudjon adni.

Oly belső erőt adtam neki, ami lehetővé teszi,

hogy akkor is továbbmenjen, amikor már mindenki más feladja,

hogy a betegségek és a bánat idején is

ellássa családját panaszkodás nélkül.

Oly mély érzéseket adtam neki, amelyekkel gyermekeit mindig és

minden körülmények között szereti, még akkor is, ha a gyermek őt

mélyen megbántotta.

Oly erőt adtam neki, mellyel a férjét minden hibájával együtt

szereti és elviseli, és azért alkottam a férfi oldalbordájából, hogy

vigyázzon férje szívére.

Oly bölcsességet adtam neki, hogy tudja: egy jó férj soha nem sérti

meg a feleségét, mégis néha próbára tesz a nő érzéseit,

határozottságát és kitartását, hogy sziklaszilárdan férje mellett áll-e?

És végezetül könnyeket is adtam neki, hogy sírhasson.

A könnyek kizárólag csak az övéi, és annyit használ belőlük,

amennyire csak szüksége van.

Látod: Egy nő szépsége tehát, nem a ruhájától függ, amit éppen visel,

vagy az alakjától amilyen az ő formássága,

de még nem is attól, ahogyan a haját viseli.

Egy nő szépségét a szemeiben ismered fel, mert ez a szíve kapuja,

ahol a szeretet lakozik.

Anyák napjára

ÉDESANYA ott fönt az angyalok között,
rád gondolok ma is sűrű könnyek mögött.
Hiányod kíséri minden órám s percem,
égi mosolyoddal simítsd meg a lelkem!
 

Gond, bánat, szomorúság látogatta gyakran,
de mosolygott a szeme s dalolt az ő ajka.
Dolgos keze meg nem állt se éjjel se nappal,
Ő volt az én ÉDESANYÁM, isten nyugosztalja!

 Ezt a szép verset az index.hu Nyugdíjas netterek oldalon találtam.

Aláírás:katyusa